Pásztortarhonya - Bácsfeketehegy
45 perc

ÖSSZETEVŐK:


Szalicil 10 dkg
Lángolt kolbász 20 dkg
Tarhonya 30 dkg
Burgonya 60 dkg
Őrölt paprika 1 tk
Babérlevél 3 db
Napraforgó olaj 1 dl
Füstölt szalonna 10 dkg

1. A krumplit és a hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A füstölt húsos szalonnát darabokat apróra és a kolbászt viszont tetszőleges vastagságúra felszeleteljük.
2. A tarhonyát azt előre felforrósított olajban megpirítjuk adunk hozzá sót és készre főzzük, leszűrjük, majd hideg vízzel leöblítjük. Az apróra vágott hagymát megdinszteljük. Levesszük a tűzről. Fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, ízlés szerint. Ezután mehet bele a krumpli és kolbász, majd annyi vízzel felöntjük, hogy ellepje az egészet. Rádobjuk a babérleveleket. Időközönként keverjük meg.
3. Amikor a krumpli megfőtt, keverjük bele a tarhonyát és forraljuk össze. Nem kell, hogy teljesen száraz legyen, a krumpli és a tarhonya úgyis felszívja azt a kicsit, ami marad.

A pásztorok igen kedvelt étele volt, nem kellett hozzá sok alapanyag és egy kiadós étel kerekedett. A szabadban azaz bográcsban készített pásztortarhonya, mai napig igen kedvelt a fiatalok körében is, nyári bográcsozás alkalmával.

Pásztortarhonya - Bácsfeketehegy